top of page

A

karakter maga a sors.

 

 

Hérakleitosz

portre.png
rontgen_1.png

A
karakter
maga a
sors.

Hérakleitosz

hybris projects xxl

hybrid projects XXL

hybrid

Hibrid, mert munkáim sok esetben annyira komplexek és nagylélegzetűek, hogy egyrészt összetett képességeket igényelnek, másrészt számos alkotói és tudásterületet egyesítenek.

Tehát tudnom kell a víziók és nagyívű koncepciók, valamint a napi, operatív problémák szintjén is gondolkodni és működni. De hibridek abból

a szempontból is, hogy számos részelemből,

kisebb-nagyobb projektből épülnek fel és komplett teamek felállítását, vezetését kívánják. A lehető legkülönfélébb műfajokban, világokban

és dimenziókban kell otthonosan és hatékonyan mozognom: átjárásom van országok és (szub)kultúrák, valamint a nonprofit és forprofit világok között is. 

projektek

Több, mint két évtizede projekt alapon élek és gondolkodom. A projektek legyenek több évre szólók vagy csak pár hónapig tartók, közös bennük, hogy teljesítmény alapúak és a munkám valamilyen szempontból mérhető. A végeredmény sok esetben látványos és kézzel fogható, ami külön örömmel tölt el. A nagy projektek folyamatos csúcsformát igényelnek. Eddigi pályám során több száz sikeres projekten dolgoztam, folyamatos verseny-helyzetben. Ez az extrém terhelés megacélozta
az izmaimat, gyakorlottá és szívóssá tett, „rövid-
és hosszútávfutásban” egyaránt jó képességekkel és kondícióval indulok.    

XXL

A legszebb feladatok számomra mindig a legkomplexebbek, a legnagyobbak, a legnehezebbek, a lehető legtöbb munkát igénylők és a legnagyobb kockázattal járók, de egyúttal ezek azok, amelyek a leg-nagyobb láthatósággal, sikerrel és nem utolsó sorban a legtöbb fejlődéssel kecseg-tetnek. Lételemem elmenni a képességeim leghatáráig. Talán nem véletlen, hogy a szakmai életem számos XXL-es kihívásban bővelkedett. 

top projektek

top projektek

szolgáltatások

szolgáltatások

szolgáltatások

szakértés / szupervizió

  • designipari szaktanácsadás

  • részvétel divíziók, üzleti vállalkozások fejlesztésében

  • stratégiakészítés design vállalkozások számára

  • mentori, szupervizori feladatok ellátása kreatív ipari területeken

  • szakmai előadások, prezentációk tartása

projektmenedzsment

  • projektek tartalomfejlesztése (for- profit és nonprofit szférának)

  • szakmai team felállítása és irányítása

  • projektek teljes körű megvalósítása, projektvezetéssel

  • pályázatok írása, szponzorszerzés

  • céges események tartalomfejlesztése

arculat / kommunikáció

  • arculatépítés és -frissítés teljes menedzsmentje

  • honlapfejlesztés

  • kommunikációs szaktanácsadás, szövegek írása 

  • könyvek, katalógusok tartalom-fejlesztése és megvalósítása

  • konferenciák, szakmai napok szervezése és levezetése

  • minivideók készítése

megbízók

megbízók

Anest Holding – Planet Gép

​

Autistic Art Alapítvány

 

Balassi Intézet

​​

Budapesti Metropolitan Egyetem

​

BKSZC Kozma Lajos Faipari ​Szakgimnáziuma

​

Bútorszövetség

​

Code - Decode

​

Co & Co Designcommunication

​

Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata

​

Design Terminál Nonprofit Kft

​

Design Hét Budapest

​

Diákhitel Központ

​

Demonich Zrt

​

ELKO EP Kft

​

EKF 2023 Debrecen Nonprofit Kft

​

Emberi Erőforrások Minisztériuma

​

Energiabarát Kft

​

FabLab Budapest

​

Forum Hungaricum Nonprofit Kft

​

Finnagora

​

Future Films

​

​​Garzon Bútorgyár

​

Geopen Kiadó

​

Hannabi Sofa

​

HIPAvilon Nonprofit Kft

​

Hopp Ferenc Ázsiai Művészeti Múzeum

​

Hungarian Cultural Centre, New York

​

Hungarofest Nonprofit Kft

​

Hungexpo Vásár és Reklám Zrt

​

Hybrid Art Management

​

International Denizli Glass Biennial (TR)

​

International Glass Biennale (BG)

​

Média ID Kiadó

​

Novodesign Kft

​

Iparművészeti Múzeum

​​

Kulturális és Innovációs Minisztérium

​

Külgazdasági és Külügyminisztérium

​

Lehoczky Kft

​

Lengyel Köztársaság Nagykövetsége

​

Liszt Intézet, Prága

​

Magyar Képző- és Iparművészek Szövetsége

​

Mobili Artica

Magyar Divat és Design Ügynökség

​

Magyar Építészeti Múzeum

​

Magyar Formatervezési Tanács Irodája

​

Moholy-Nagy Művészeti Egyetem

​

Moholy-Nagy Művészeti Egyetem Alapítvány

​

Nemzetközi Kerámia Stúdió

​

Nemzetgazdasági Minisztérium

​

OTP Lakástakarék

​

Otthonneked

​

Procter & Gamble Magyarország

​

Rubik Studió

​

Saatchi & Saatchi Reklámügynökség

​​

SaintSan

​

Sanoma Budapest Kiadói Rt.

​

Style & Home Kft

​

Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala

​

Szépművészeti Múzeum

​​

T1 Studio

​

Taképszolg

​

Zsolnay Örökségkezelő Nonprofit Kft

​

Vico Rt

​

Vincze Kiadó

​

​

​

partnerek

Aalto University, Media Center Lume (FI)

​

ADAMLAMP

​

Adrian Hart, fordító

​

Ágh Márton, látvány- és díszlettervező

​

Agnieszka Jacobson-Cielecka,

designszakember (PL)

​

Alan Campbell, fordító

​

Albert Dániel, operatőr

​

Anagraphic Studio

​

ANH TUAN

​

Árkossy Bútor

​

Art Events Srl (IT)

​

Art Force Kft

​

Art Market Budapest

​

Dr. Baksay-Nagy György, design jog

​

Balla Dóra, grafikus​

Balogh Eleonóra, üvegművész

​

Baranyai András, grafikus

​

Baráth Dávid, grafikus

​

Baróthy Anna, designer

​

Bárd Johanna, grafikus

​

Bárdy Anna, grafikus

​

belight

​

Bihari Kristóf, üvegművész

​

BKIK

​

BKSZC

​

Blood Mountain Foundation

​

Boldizsár Tamás, designer

​

Borbás Márton, grafikus

​

Bokor Gyöngyi, designer

​

Borkovics Péter, üvegművész

​​

Bősze Eszter, üvegművész

​​

Bujnovszky Tamás, fotográfus

​

Blickfang – Stuttgart (DE)

​

Brinkus Design

​

Budai Zsolt, üvegművész

​

Czebe István, üvegművész

​​

Construma - OtthonDesign kiállítás

​

Creative Craft Laboratory

​

Creative Project Foundation (UK)

​

Czakó Zsolt, grafikus

​

Czeslawa Frejlich, designszakértő (PL)

​

CODOLAGNI

​

Collegium Hungaricum Berlin

​

Collegium Hungaricum Wien

​

Corvinus Egyetem​​​​​

Anchor 1

copyright © 2019

Halasi Rita Mária

bottom of page